| Rooney prostituálttal csalta terhes feleségét? | |||
|
|
A Sunday Mirror úgy tudja, hogy az angol válogatott és a Manchester United csatára két hónap alatt hétszer is találkozott a 21 éves Jenny Thompsonnal, aki részletesen beszámolt együttléteikről. Állítása szerint tavaly júniusban, egy manchesteri kaszinóban találkozott először a 24 éves focistával, telefonszámot cseréltek. Rooney már aznap éjszaka sms-ekkel bombázta a nőt, akiről akkor még nem tudta, hogy pénzért vállalja a szexet, de ez hamar kiderült. A focista biztosította a nőt, hogy ez nem jelent neki problémát, sőt, még Jenny kaszinóban jelen lévő barátnőjét is elhívta egy hármashoz. Egy ötcsillagos szállodában találkoztak, ahol Rooney elmondta, hogy korábban még nem volt része hármasban, majd a nő elmondása szerint az egésznek igen hamar a végére jutottak.Jenny legközelebb már egyedül találkozott a futballsztárral, aki egy félórás menetért a szokásos tarifájának hatszorosát, 1200 fontot (kb. 400 ezer forintot) fizetett neki. A nő azt mondta, hogy a többi alkalommal nagyjából 45 perceket töltött Rooneyval, akit elég unalmasnak talált az ágyban. A prostituált azt mondta, hogy egy bulin az egész angol csapat jelenlétében fogta kézen, és vezette ki a teremből Rooney, nem törődve az undorodva néző Michael Owennel. A News of the World szerint Rooney még otthonukba is meghívta a prostituáltat, amíg felesége elment hazulról, azonban Jenny állítása szerint erre már pénzért sem volt hajlandó. A 24 éves focista nem először keveredik szexbotrányba: már 2004-ben kiderítette a brit sajtó, hogy az akkor 18 éves futballsztár egy állítólagos liverpooli masszázsszalont látogat, ahol egy 48 éves nagymama is az ügyfelei között tudhatta.Coleen azt a félrelépést még megbocsátotta, de a Sunday Mirror szerint tegnap este feleségének mindent bevalló Rooney úgy véli, hogy a nő most kidobja őt cheshire-i villájukból, és a válókeresetet is hamarosan beadhatja. Sportfogadás ajánlatunk
Kedvencként beállít
Könyvjelző
Emailben küldöm
Találatok: 55 Hozzászólások (0)
![]() Szóljon hozzá Ön is!
|
|||
| Módosítás: ( 2010. szeptember 06. hétfő, 09:24 ) |
















Atlétika