| Morales is Pacquiaora hajt | |||
|
|
Erik Morales elkezdte a nagy visszatérését. A korábbi világbajnok mexikói öklöző 2007-ben úgy döntött, hogy ennyi volt, de ilyen az, ha a sport rabjává válik az ember. Morales márciusban már ismét harcolt és szeptemberben lép legközelebb ringbe. A cél egyértelmű: feljutni a csúcsra. Moralest pedig az tenni mégboldogabbá, ha ezt Manny Pacquiao ellen érhetné el. "Szeretnék harcolni vele, de nem vagyok a megszállotja. Azon dolgozom, hogy újra a csúcsra jussak, vissza oda, ahol ez előtt voltam. Vagy egy hat mérkőzéses terven, ez lesz a második"- mondta Erik Morales, aki karrierje során három alkalommal is harcolt Manny Pacquiao ellen WBC nagypehelysúlyú címmeccseken. 2005-ben Morales győzött, ekkor volt az, hogy Pacquiao jobb szemöldöke felrepedt egy ötödik menetben történt összefejelés után. A 12 menetben viszont Morales egy párszor megtántorodott, amikor fordított alapállásba váltott, de végül megúszta és egyhangú pontozással nyert. De a filippínó vissza vágott egy évvel később és 10 menet alat elintézte a mexikóit, 2006 novemberében pedig a harmadik menetben kiütötte. "Azt kell, hogy mondjam, Manny remek harcos, de amikor jó voltam és megfelelő volt a súlyom, megmutattam, ki volt a jobb harcos akkor. Kiváló harcos voltam, megfelelő gyorsaság és képesség birtokában." Morales 33 éves és még van ideje elérni azt a bizonyos csúcsot, de hogy ki ellen fogja megvívni élete talán utolsó címmeccsét, az még kérdéses. Sportfogadás ajánlatunk
Kedvencként beállít
Könyvjelző
Emailben küldöm
Találatok: 49 Hozzászólások (0)
![]() Szóljon hozzá Ön is!
|


















