| Szávay kiesett a US Openen | Sporthírek | |||
|
|
Az első szett mindössze 27 percig tartott. A világranglista 36. helyén álló magyar hölgy ugyan a mérkőzés elején brékelt, de közben valamennyi szervajátékát elveszítette. A második játszma elején Szávay Ágnes ismét elvette ellenfele adogatójátékát, majd a meccs sorsán először hozta a sajátját is, később azonban ápolni kellett. Ezzel együtt 4:3-ig kitartott az előnye, innentől kezdve viszont már csak a 19. helyen kiemelt Pennetta nyert játékot, kettőt fogadóként, 4:5 után, magyar ellenfele adogatását elvéve tett pontot az 51 perces második szett, egyszersmind a mérkőzés végére. A 21 éves Szávay negyedszer mérettetett meg egyesben Flushing Meadowsban, 2007-ben egészen a negyeddöntőig jutott, ugyanakkor tavaly mindjárt az első körben kikapott, míg 2008-ban a második fordulóban volt kénytelen búcsúzni, ahogy az idén is. Szávay a csütörtöki játéknapon párosban a svájci Patty Schnyderrel az oldalán javíthat. Női egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért): Szávay-Pennetta (olasz, 19.) 1:6, 4:6 Sportfogadás ajánlatunk
Kedvencként beállít
Könyvjelző
Emailben küldöm
Találatok: 52 Hozzászólások (0)
![]() Szóljon hozzá Ön is!
|
















Atlétika